Üdvözöllek a Mezőhegyesi SE Kézilabda csapatának honlapján
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
HAJRÁ MSE
 
Menü
 
Linkek
 

Támogatók

 

Mezőhegyes Város Önkormányzata

 

Éden Büfé

 

Hajdú-Verók BT.

 

 
Kódok
 
Kódok
 
Interjúk
Interjúk : Interjú Posztós Leventével

Interjú Posztós Leventével

  2006.08.13. 11:38

Tizennégy évesen már a felnőtt csapat tagja

Név: Posztós Levente

Születési idő: 1991. 07.05.

Születési hely: Orosháza

Magasság: 176cm

Súly: 76kg

Jelenlegi klub: Mezőhegyesi SE

Poszt: kapus

Eredményei: Megyei I. ifjúsági ezüstérem(2005)

 

Hogyan lettél kézilabda kapus?

Ternován János unszolására, két éve, augusztusban lenéztem egy serdülőedzésre. A csapat kapushiányban szenvedett, és a többiek mondták próbáljam meg hátha jól megy. Azóta mégjobban megtetszett a sportág, és szerintem jól is megy. Remélem a többiek is ezt gondolják

Miként emlékszel vissza, az első felnőtt mérkőzésedre?

Az első felnőtt mérkőzésem, Kondoros csapata ellen volt. Az ifjúsági mérkőzés után, mikor mentem volna az öltözőbe, Béla odajött hozzám, és mondta hogy ne öltözzek mert helyet kapok a nagycsapat kispadján. Furcsáltam a döntést, de másrészt örültem is neki. Az első felnőtt mérkőzésemen két percet játszottam csak, de én bőven meg voltam elégedve ezzel a kicsiny játéklehetőséggel is.

Mekkora felelősséget érzel, hogy ilyen fiatalon már a felnőttek között kell bizonyítanod?

Nagy megtiszteltetés számomra, hogy tizennégy évesen részt vehetek a nagycsapatban. Nagy felelősséget érzek, mert nem szeretném ha miattam veszítene a csapat akár egy pontot is.

Mit vársz az ifjúsági csapattól a tavaszi szezonban?

Az ifjúsági csapat, fiatal és kisebb játékosokból áll, mint bármelyik ifjúsági csapat. De viszont tehetségesekből, ezért szerintem meglesz az érem. Reméljük minél fényesebb.

Ki a példaképed?

Mikler Roland, Nenad Puljezevics

Mennyi idő múlva szeretnél a felnőtt csapat első számú kapusa lenni?

Három év múlva már szeretnék az első számú kapus lenni.

Tervezed hogy esetleg máshol folytasd pályafutásod?

Igen, a pályafutásomat szeretném Szegeden folytatni.

Melyik meccsedre emlékszel vissza legszívesebben?

A csorvási mérkőzésre emlékszek vissza a legszívesebben. Mert mikor beálltam a második félidőben, nyolc góllal elhúzott a csapat, és hosszú ideig nem kaptam gólt.

Kedvenc ételed, italod?

Spagetti, Narancslé

Kedvenc színészed, filmed?

Van Diesel, Üvegtigris

Mit csinálsz a szabadidődben?

Zenét hallgatok, internetezek, szórakozok a barátaimmal.

Végszó?

Hajrá Vidék!!!  

 
Következik
 
Számláló
Indulás: 2005-08-17
 
Chat
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Szavazás
Lezárt szavazások
 
.
Lezárt szavazások
 

A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    Akad mindannyijukban valami közös, valami ide vezette õket, a delaware-i aprócska kikötõvárosba... - FRPG    *****    boroszkány, vérfarkas, alakváltó, démon és angyal... szavak, amik mind jelentenek valamit - csatlakozz közénk - FRPG