MSE - Nagyszénás 32-31
2009.11.01. 12:20
Mezőhegyesi SE - Nagyszénás 32-31 (15-17)
Mezőhegyes, 30 néző.
MSE: Furák - Magyar D. 2, MAGYAR T. 6., Ternován 3 , BALLA 4, Takács 2, LOVÁSZ 13.
Cserék: Posztós (kapus), Hegedűs Z. 1, Verók, Pepó 1.
Izgalmakban gazdag mérkőzésen sikerült visszavágni Nagyszénásnak a legutóbbi vereségért. Fordulatos összecsapást hozott az ősz utolsó előtti találkozója. Hiába vezettünk az elején négy góllal is, a vendég együttes rendezte sorait, és hátrányát öt gólos előnyre cserélte. Ekkor sok hiábával játszottunk, kimaradatak a helyzetek, valamint a védekezés is szellősnek bizonyult. A félidő végére sikerült újra nyilttá tenni a csatát. A második félidő hasonlóan alakult mint az első. A nagyszénásiak talán már elhitték hogy meg van a két pont. Csapatunk azonban nem adta fel, és huszáros hajrát nyitva, három perc alatt megfordította az eredményt, ami elsősorban az agressziv védekezésnek és az akarásnak köszönhető.
Gyomaendrőd - Köröstarcsa 29-35
Békéscsaba - Kétsoprony 38-35
|